Tudtad, hogy a reflexológia egy több évszázados holisztikus gyógymód?
Hallottál már a reflexzónás talpmasszázsról, de még nem próbáltad?
Ebben a cikkben betekintést nyújtok hatásairól, vendégeim segítségével elért eredményeiről.
A reflexológia egy több évszázados holisztikus gyógymód.
Cél az egész személyt egyensúlyban és harmóniában lévő állapotba hozni. Nincs korhoz kötve, gyermekeket és felnőtteket egyaránt masszírozok.
A gyerekek szülővel érkeznek és az első alkalommal ők is jelen vannak velük, így amikor a kis talpakon megérzem az elváltozásokat, azt azonnal át tudjuk beszélni a szülővel, és rögtön tudok javaslatokat is tenni, hogy milyen irányban lehet illetve szükséges tovább indulni. Lehet ez az irány táplálkozással kapcsolatos változtatás, de egy orvosi vizsgálati irányvonal is.
Munkám során rengeteg elváltozással találkoztam ami rendszeres (minimum heti egy alkalom) masszázzsal szépen lazítható, így az a terület ami elakadással küzd, egy idő után jobban fog tudni működni és a masszírozott személy maga is folyamatosan érzi a változást, hiszen minden alkalom után jobb lesz a közérzete. Egy fárasztó nap után nincs is jobb, mint amikor megmasszíroznak minket és a masszázs alatt érezzük, ahogy beindul a keringésünk.
Frissen és kipihenten távozunk. A talpmasszázs alatt lehetnek érzékeny területek, ezek ilyenkor puhulnak és a végére a hozzá tartozó szerv keringése is javulhat.
A talpmasszázs is egy olyan technika aminél a rendszeresség kulcsfontosságú. A masszázs azonban sok esetben nem végezhető az adott személynél:
- várandósság időszakában
- nagyfokú érelmeszesedés, trombózis esetén
- súlyos szív és keringési problémával küzdő pacemeakert használó klienseknél
- súlyos cukorbetegség fennállásakor
- erősen visszeres, gyulladt, ödémás láb esetén
- magas láz esetén
- fertőző betegségeknél
- nyílt seb, gombásodás a lábon
- sérülések, törés, ficam, üszkösödés a lábon
- vérzéses betegségek
- erős idegkimerültség esetén
A talpmasszázs javasolt:
- frissítési céllal
- megelőzésképpen
- méregtelnítésre, salaktalanításra
- hatásmechanizmusát tekintve számos betegség esetén rendszeresen alkalmazva
- feszültségoldó hatású, depresszió esetén is jól alkalmazható a szorongás és félelem oldására
- fájdalomcsillapító
A reflexzónás talpmasszázs célja és hatása: a szervezet energia rendszerében kialakult zavarok megszüntetésére. Ha az energia pálya egyik részén energia többlet alakul ki, akkor túlműködés az eredmény, ha pedig az energia pálya másik részén energia hiány jön létre, akkor alulműködés a következmény.
Amikor megmasszírozom a talpad, serkentjük a vér és nyirokkeringését. Ha jó a keringésed a sejtjeid oxigénhez és tápanyaghoz jutnak. Támogatjuk a méregtelenítési folyamatot és erősítjük az immunrendszered. Minden technika ami erősíti az immunrendszert, fájdalomcsillapító hatású.
A masszázsok, így a talpmasszázs előnye is a következő
- megfelelő alkalmazás esetén nincs káros mellékhatása
- a szervezet öngyógyító erőit mozgósítja, a betegség okát szünteti meg
- támogatja a méregtelenítő és salaktalanító folyamtokat
- egyenletes energiaáramlást biztosít
- erősíti az immunrendszert, fájdalomcsillapító
Vendégeim többsége emésztési panaszokkal szokott érkezni, de nagyon sok a hormonális problémákkal küzdők száma is.
A rohanó világ újabbnál újabb kihívásokkal jár, de egy számodra megfelelő masszázs típus mindig támogató lesz.
Az elmúlt három évben többféle elváltozást tudtam a vendégeim számára javítani, szinten tartani, de akár teljesen helyreállítani is.
Minden elváltozás egy “múlttal” rendelkező információ. Az információt meg szoktátok tudni fogalmazni nekem.
- fontos az, hogy mióta tart a folyamat
- kell-e rá szedned gyógyszert
- voltál-e orvosi vizsgálatokon
- milyen volt a véreredményed
- veled született, illetve örökölt is lehet a talpon kialakult eltérés
- milyen életet élsz
- mit eszel, milyen gyakran eszel
- hogyan alszol éjszaka, hány órát alszol, megébredsz-e közben stb.
Számomra sok kedves történet van már, de talán mégis egyet kiemelnék, hiszen a javulás azóta is pozitív vendégemnél
2020 decemberében pajzsmirigy problémával küzdő vendég keresett meg. Állandó gyógyszerei mellett is rosszak voltak az eredményei. Félő volt, hogy műteni kell.
Decemberben egy szoros határidővel kellett megküzdenünk, ami 2021 február volt (következő orvosi vizsgálat). Ennyi idő volt valamilyen változásra sarkallni a saját testét. Így megkezdtük a közös munkát és tanácsaim betartása mellett heti többszöri megjelenésével sikerült is kimozgatni az addigi negatív eredményeit pozitív irányba.
Az eredményei pedig 2023-ban:
Nem volt szükség műtétre, elhagyhatta a gyógyszereit és folyamatos orvosi felügyelet mellett köszöni szépen, jól van.
Vendégeim között vannak akik állandó sarokfájdalommal küzdöttek, amikor ellátogattak hozzám.
Őket hetente egyszer megmasszírozom és a vér és nyirokkeringés beindításának hatására mára fájdalmuk teljesen megszűnt. Van olyan vendégem is, aki krónikus betegséggel küzd, de a masszázs hatására tünetei enyhültek. Minden eset más, de egy dolog mindig minden esetnél egyezik: RENDSZERES megjelenéssel a tüneteiken lehet javítani.
Hi, this is a comment.
To get started with moderating, editing, and deleting comments, please visit the Comments screen in the dashboard.
Commenter avatars come from Gravatar.